Saturday, March 31, 2012

Graham kenyér és lepény

mivel most próbálom megemberelni magam és tényleg  lefaragni a fölös kilókból , de legalábbis egészségesebben étkezni és kevestebbet mint az eddigieknél ezért most elválasztottam a kenyérporciózást a párométól. Mivel nem kell tartanom tőle hogy kilopódzik és megeszi a magos-"integrált" kenyerem , így bátran megsüthettem a kb 4 napra elegendő kenyeret és 2 lepényt.

Hozzávalók: 1 a sütő méretével egyező tepsibe


  • 1 kg Graham liszt
  • 1 élesztő
  • 1 kávéskanál só
  • 1 evőkanál cukor
  • műzlihez haszált magvak
  • kis csomag köménymag
  • maradék kb 1 evőkanálnyi szezámmag  
  • 3 dl langyos víz
  • 1 tojás
A tészta hozzávalóit összegyúrom és meleg helyre (tűz mellé) teszem "megkelni"kb 2 órát. (az  integrális liszt nem kel anyira meg mint a fehér liszt) 
A tésztát miután megkelt elfelezem, a felét még 2 részre vágom és kerekre formálom a kezemmel majd olajjal kikent tepsibe lelapítom (így kapom a lepényeket) a maradék felet amit egyben hagytam kicsit ovális alakúra                       (?Föld?)formálom (elég kézzel is nem kell hozzá nyújtódeszka) , a tetejét 3 helyen bevágom éles késsel és széthúzom finoman kézzel a vágásokat.
250 fokon kb 30 -45 percig sütöm , a lepényt ha kezd érezni az illata akkor megfordítjuk hogy mindkét oldal egyenletesen süljön meg.



No comments:

Post a Comment